Demkó Attila: Puzsér képtelen felfogni, hogy a jobboldal nem egy monolit tömb

A szakértő nyilvánosan utasította vissza Puzsér Róbert állításait, és hangsúlyozta hogy a jobboldali táboron belül élénk és jogos viták zajlanak az ukrajnai háborúról.

Egy fontos dolgot kifelejtettem tegnap.
„Ez a »Schrödinger Putyinja« érvelés amit jó epigonként a beszélgetés végén elkövet. Ezt sajnos komoly emberek is képesek komoly arccal előadni, tehát nem rovom a kontójára, csak copypaste felmondta amit hall számtalan forrásból. Ráadásul a teljesen jelentéktelen, félőrült Duginra hivatkozva, aki közelébe sincsen a Kreml döntéshozatali folyamatának. Nem Putyin »agya«, egy teljesen zavaros elme, akit a nyugati sajtó emelt meg, részben mert beszél angolul, és hajlandó volt nyilatkozni. Aztán meg az ukránok, azzal, hogy meg akarták ölni – végül a lányát sikerült szénné égetni.
A Schrödinger macskája gondolatkísérlet szerint a dobozba zárt macska egyszerre élő és holt is. Egyszerre ez is, az is. A kvantummechanikában, a mikrovilágban ez lehetséges.
De a való »makro« világban, amiben Oroszország is van, ez nem lehetséges. Nem lehetséges egyszerre az, hogy a 30 millió alatti lakosságú Ukrajna meg tudja verni Oroszországot, de ha ez nem történik meg, akkor Oroszország valódi hagyományos veszélyt jelent Európára akár már négy éven belül. Sokszor elmondtam már ezt is, hogy ez egy tudatos narratíva építés (mondhatjuk propaganda) – még akkor is, ha az európai sajtó, és számos egyébként (egykor) komoly ember is ezt tolja.”
Ezt is ajánljuk a témában
A szakértő nyilvánosan utasította vissza Puzsér Róbert állításait, és hangsúlyozta hogy a jobboldali táboron belül élénk és jogos viták zajlanak az ukrajnai háborúról.
Nyitókép: Demkó Attila Facebook-oldala